Mátis Veronika
Igazából már 15 évesen ötvös szerettem volna lenni.
Akkoriban kezdtem el teljesen véletlenül rézből ékszereket készíteni, amiket először csak a barátnőim és iskolatársaim vásároltak, majd rövid időn belül az ország több pontján árusították kézműves- és dizájnboltocskákban, galériákban.
Anyukám azonban azt mondta: „Előbb legyen egy tisztességes szakmád, aztán utána hódolhatsz a passzióidnak.”
Szót fogadtam, és előbb az ELTE germanisztika szakán, majd a BME tolmács- és szakfordító szakán szereztem diplomát. Egészen két évvel ezelőttig a nyelvtudásomból éltem: tanítottam üzleti németet, fordítottam, tolmácsoltam, és közel 15 évig dolgoztam multinacionális cégeknél.
Az egyetem első évében nyílt lehetőségem kipróbálni a tűzzománc technikát, ami megmagyarázhatatlan módon már kamaszkorom óta vonzott. Akkoriban főként képeket készítettünk és iszapzománccal dolgoztunk. Aztán az élet úgy hozta, hogy több helyről felkérést kaptam tűzzománc kurzusok vezetésére, és „fizetségként” azt kértem, hogy minőségi anyagokkal dolgozzunk, a maradékot pedig megtarthassam. Így nyílt először lehetőségem ékszerzománccal dolgozni.
Az élet közben másfelé sodort: akkoriban vetettem bele magam a nyelvvel kapcsolatos munkákba, de valahol mindig ott motoszkált bennem a vágy, hogy egyszer összehozzam a két szerelmemet – a tűzzománcot és az ékszerkészítést.
Aztán egyszer valaki feltette a kérdést: „Mivel foglalkoznál, ha nem számítana a pénz?” A gondolat szöget ütött a fejembe, mert a válasz minden kétséget kizáróan egyértelmű volt. Az akkori párom is gyakran noszogatott, hogy a kreativitásomat ne abban éljem ki, hogy az ágyneműket átalakítom megfelelő méretre – és én is feltettem magamnak a kérdést: vajon mindig csak beszélni fogok arról, amit igazán szeretnék csinálni, egészen addig, amíg már késő lesz?
Így aztán, évtizedes kihagyás után, belevágtam az álmom megvalósításába, és elkezdtem tűzzománc ékszereket készíteni Mátis Zománc márkanéven.
Az egész folyamat nagyon kicsiben indult: rengeteg kísérletezéssel, rengeteg kudarccal, utánajárással és olvasással telt, mire a színek végre olyanok lettek, amilyennek látni szerettem volna őket.
Eleinte készen vásárolt ékszeralapokkal dolgoztam, de az évek során egyre nőtt bennem az igény, hogy kilépjek abból a keretből, amibe a kész formák szorítottak. Épp akkoriban jött szembe velem több helyről is a Práter utcai ötvösképzés, és azt éreztem, hogy ezt a lehetőséget nekem találták ki.
Két nagyon nehéz év következett, amikor a nyolcórás főállásom mellett igyekeztem helytállni az egyre növekvő kis márkámban és az iskolában is – de imádtam. Nagyon jó közösségbe csöppentem, csodálatos tanáraim voltak, rengeteget tanultam. 2022-ben végeztem ötvösként, és másfél évvel később eljutottam oda, hogy a kis vállalkozásom túlnőtt rajtam. Ekkor már nem lehetett tovább halogatni a döntést: feladtam az alkalmazotti irodai munkám, és belevágtam abba, amire mindig is vágytam – hogy ékszereket készítsek.
Ékszereimet azzal az indíttatással készítem, hogy a mindennapokban is viselhető, közérthető és elérhető darabokat kínáljak a nőknek, tartós, nemes anyagokból, alternatívát nyújtva a fast fashion világához képest.
Egyszerű, letisztult, mértani formákat használok, miközben a színeknek és azok összhatásának nagyobb szerep jut. Összességében mégis visszafogott harmóniára törekszem, mert hiszem, hogy az ékszer a megjelenés nem központi eleme, hanem kiegészítője: olyan finom részlet, amely viselője adottságait és öltözéke színeit erősítve vagy ellenpontozva teszi teljessé a harmóniát.
Kezdettől fogva kollekciókban és ékszerszettekben gondolkodom, ezzel is erősítve az egyensúlyt és a tudatosságot a megjelenésben.
Az ötvöstechnikák megismerésével kitárult előttem a világ, és végre egy olyan útra léphettem, ahol a kíváncsiság, a kísérletezés és az alkotás öröme vezérel.
A Mátis Zománc számomra nemcsak márka, hanem egy életforma – annak a bizonyítéka, hogy sosem késő meghozni azt a döntést, hogy a szenvedélyem legyen a hivatásom.
